23.rész

Már eltelt két hét, de semmi sem változott. A suliban ugyanúgy kirekesztenek és bunkóznak velem, mire én ugyanúgy nem veszek tudomást róluk. Na jó, talán van pár személy, aki felnéz rám, de azon kívűl semmi. Louis, amióta visszament a kastélyba, egyszer sem volt nálam, még csak nem is találkoztam vele, ellenben Becky-vel, akivel minden este dumálunk. Egész jó fej a csaj!
smile hangulatjel
 Egyik este, amolyan csajos este volt. A tini filmekben ilyenkor a lányok befestik egymás körmét, kibeszélik a suli legdögösebb pasiját. Nem, mi nem ezt tettük (meg amúgy is! Hogy fested be egy szellem körmét?), helyette Louis-ról beszéltünk. Én, jobban mondva ez a "varázsital" segíthet rajtuk, ehez viszont rám van szükségük. Szóval békaürülék, tevenyelv: pipa! Kell még a denevérszárny meg a sárgarépa. De telihold az holnap lesz. Csak azt nem tudom, hogy hogyan szerezzem meg a denevérnek a szárnyát! Mondjuk ha a tevenyelvet megszereztem, akkor ez is menni fog.

- Gréta, te vagy az utólsó esélyünk! Másként nem maradhatunk itt a földön! - sóhajtott egy hatalmasat Becky.

- Ezt hogy érted? - ráncoltam a szemöldökömet. Mi az, hogy másként nem maradhatnak a földön?

- Hát kaptunk száz évet arra, hogy visszaváltozzunk emberré és ha nem sikerűl, akkor...akkor örökre eltűnünk! - magyarázta.

Hú! Akkor most ha nem sikerűl nekik visszaváltozniuk, akkor soha nem fogom látni őket? Nem ezt nem engedhetem.

Másnap este telihold volt, és mivel a környéken a denevérek túl szaporodtak, így nem volt nehéz megfogni egyet.

Otthon van egy jól zárható hűtőtáska, abba gyűjtöm az összetevőket.

A parkban vártam Olivért, mert megbeszéltük, hogy elmegyünk valahová, amikor valaki megragadott hátulról. Iszonyatos fájdalat éreztem az oldalamon. Odapillantottam és láttam, hogy csupa vér minden. Nem volt elég annak a valakinek, hogy oldalbaszúrt, de még fel is lökött, mire én a földön kötöttem ki. Felnéztem de csak egy homályos alakot láttam. Ebben a pillanatban megjelent mégvalaki is: Olivér. Rövid időn belűl Cleo is megérkezett. Csak egy valakit nem ismertem fel: a támadómat.

Már alig volt erőm, és a látásom is elhomályosult. Már azon gondolkodtam, hogy még csak 15 éves vagyok, alig ízlelhettem meg az életet. Végre van egy pasim és kétt szellem haverom. Nem halhatok meg ilyen fiatalon; előttem van még az egész èlet. Ebben a percben bevillant előttem egy kép, az volt , amikor Izabella hasba szúrta Olivért és én az erőmmel meggyógyítottam. Ha Olivért meg tudtam gyógyítani, akkor valószínüleg magamat is. Felemeltem a kezem, ami elkezdett kéken világítani. Rátettem az oldalamra a kezem, mire...a seb eltűnt én pedig erősebbnek érzetem magam, mint eddig valaha. A levegő erőmmel felálltam, majd egy erős széllökéssel a földre kényszerítettem a támadómat, aki nem volt más, mint az a csúf boszorkány. Amikor Olivér meglátott, elmosolyodott.

Valaki mögöttünk elkezdett lassan tapsolni. Megfordultam és nem mással találtam szembe magam, mint Brendon nagyúrral.

- Úgy látom alábecsűltünk, alakváltó! - mondta mély hangon. - Rád küldtem a két legjobb emberemet, de te könnyen elbánsz velük!

- Jajj drága nagybátyám! Soha nem fogod feladni, hogy megölesd az unokahúgodat, igaz? - kérdeztem vigyorogva. Brendon nagyon meglepődött

- Nagybátty? Unokahúg? Micsoda?

- Jól hallottad! Még a múltkor találkoztam Izabellával, aki apám húga, és ő megélt rólad! Tőle tudtam meg, hogy mi rokonok vagyunk!

Nagyon összezavarodott, amit Olivérrel ki is használtunk és elhúztuk a csíkot. Azért arra kíváncsi vagyok, így, hogy megtudta azt, hogy az unokahúga vagyok, még mindig meg akar e öletni!l

22.rész

Olivér annyira még mindig nem bízik Izabellában. Meg is értem! Én se bíznák egy olyan emberben, aki egy nappal ezelőtt hasba szúrt. Míg ők beszélgettek, jobban mondva vitáztak, nekem közben folyamatosan kattogott az agyam. Legfőképp Becky-n.

Mikor megláttam Louis-szal, bevallom, azt kívántam, bárcsak soha ne jött volna ide. Nagyon utáltam is az elején, de a tegnapi csajos beszélgetés után nagyon megkedveltem. Nagyon aranyos és kedves lány, attól függetlenűl, hogy gyönyörű. A suliban azok a lányok, akik tudják magukról, hogy szépek, mind nagyon beképzelt és bunkó.

Szóval...Louis visszatért a kastélyba. Kicsit azért furcsa volt, hogy nem volt a lakásban.

De most én azt nem értem, hogy miért kezdett el velem veszekedni Olivér miatt, amikor neki ott van Becky! Ahh, szellemek!

Sajnos ma is be kell mennem suliba. Igen, már nem szivesen járok be. Anna és Kriszti magasról tesz rám, az osztálytársaim, sőt más osztályokból is csesztetnek meg bunkóznak velem és mindez egy barom miatt. A nevén szólítva: Zoli miatt van ez az egész.

Ma például az egyik hülyegyerek kigáncsolt, de ugye mivel a szél az erőm, enyhítettem az esést, így kutya bajom se volt. Amikor felálltam lesajnálóan végigmértem a srácot.

- Nem gondolod, hogy az ilyet az ovodások szoktak csinálni? - vobtam fel a szemöldökömet.

- Te meg nem gondolod, hogy....hogy...öhmm... - próbált visszavágni, de szegénykének leblokkoltak az agysejtjei.

Hangosan felnevettem.

- Szánalmas vagy!

Láttam a folyosón állók arcán, hogy elbizonytalanodtak.

- Hé vöröske! Próbálsz olyan menő lenni, mint én? - kérdezte hangosan Zoli. Hah, már csak ő kellett ide. - Sajnos az nem fog menni! Én nem beszélgetek magammal! - röhögóött egy nagyon a saját viccesnek szánt mondandóján.

Unottan megvártam, míg befejezi a szamárröhögést, majd közelebb mentem hozzá.

- Azt hiszed, hogy te vagy itt valaki? Hogy téged tisztelni kell, mert olyan nagy arc vagy? Megmondjam én mit gondolok? Nem vagy te ebben az iskolában senki, csak egy srác, akit az isten valamilyen okból kifolyólag, nem áldott meg agysejtekkel, így az IQ szinted nulla! Azt hiszed, hogy te vagy a legmenőbb? Az én szememben csak egy valamiben vagy "menő", abban, hogy...ja várj! Semmiben sem! Szóval ne nagyon szállj el magadtól! - fejeztem be, majd felszegett állal távoztam. Persze azt észrevettem, hogy mindenki le folt fagyva (mèg Zoli is), és csodálattal a szemükben néztek utánam. Nah erről ennyit.

Izabella elmondta Brendon nagyúr gyenge pontjait, majd neki álltam gyakorolni. Időközben kiderűlt, hogy az erőmet fejleszteni is tudom. Mondjuk azt a gyógyítós izét, amit Olivérrel csináltam, még mindig nehezen hiszem el. Méghogy én a trónörökös...!!

Mivel keveset vagyunk együtt Olivérrel, elmentünk abba a játszótérre, ahova azért mentem, mert le kellett hűtenem magam. Olivér beleült az egyik hintába, én meg az ölèbe. Hátulról átkarolt és belepuszilt a nyakamba. "Enyém a világ legszebb kincse!" - hallottam. Majd elolvadtam ott helyben. Helyes, vicces, kedves és tudja mi kell egy lánynak. Főnyeremény!!

 heart hangulatjel

21.rész

- Ki vagy igazából? - kérdeztem.

- Tényleg Izabella a nevem és tényleg a rokonod vagyok, de azért jöttem, hogy megöljelek! - vigyorgott.

- Brendon nagyúr küldött?

- Nem! Saját magamról gondoskodom! Nem parancsol nekem senki, legfőkképpen az én drága bátyám sem!

Akkor ő Brendon nagyúrnak a húga?! A HUGA?!

Mire rendesen átgondoltam volna Izabella átrángatta Olivért hozzá és egy kést szorított a torkához. Azt mondta, ha nem adom fel magam, akkor Olivért megöli. Mit tehettem volna?! Megadtam amit kért!

Ekkor a kést Olivér gyomrába döfte!

Ne!!!!!!! Kéken kezdett izzani a szemem és az egész testem. Az utcán egy hatalmas hurrikán söpört végig. Utána elkezdtem őt tűzgolyóval lőni. Addig lőttem ameddig össze nem esett.

Gyorsan odafutottam Olivérhez.

- Ne! Ez nem történhet meg! - kiabáltam, majd kitört belőlem a zokogás.

Nem tudom mit csináltam, de Olivér elkezdett kéken fényleni, míg később egy fehér fénysugár vakított el minket pár pillanatig.

- Ez képtelenség! Ilyet csak a királyi család örökösei képesek! - képedt el. - Várjunk! Hány éves is vagy? - kérdezte.

- Tizenöt, miért?

- Csak azért ,mert akkor te Lord Hermannak a lánya vagy! A trónörökös! - hajolt meg előttem, amitől kicsit zavarba jöttem.

Hazavittem Olivért.

Otthon a padláson szerencsére megtaláltam a régi ágyamat, így oda fektettem le. Lefele menet Louis-szal találtam szembe magam.

- Tudod Gréta én visszatérek a kastélyba - mondta fennhangon ,de én se voltam az amolyan nefelejtsvirág.

- Tőlem aztán mehetsz! De eggyet ne felejts! Én betartom az ígéretemet, hogy ember leszel! - montam.

Utána elváltunk.

Ahogy Louis elment fél órával azután jött Becky.

- Figyi a tegnapi miatt bocsánat! Nem volt jogom, hogy beleszóljak! - mondta.

- Á! Semmi baj, csak Louis mindenen felhúzza magát és egy kicsit kiakadtam. Én kérek bocsánatot! - mosolyogtam rá.

- Hát igen, mindig ilyen volt világéletében! - vigyorgott.

Utána elkezdtünk dumálni csajos dolgokról, mihelyt észbe kaptunk ,már éjfél volt. Gyorsan elköszöszöntünk majd azon kezdtem filózni, hogy nagyon jó barátra tettem szert
smile hangulatjel


Olivér másnapra sem kellt fel, kezdek aggódni érte.

Ma iskola van, szóval öltöznöm kell.

Az iskolában már tuti, hogy utálnak, mert az asztalomra rá írták : ,,Menj el ebből a suliból vagy ha nem nem állunk jót magunkért!'' Erre én ráirtam válaszul hogy ,,Még ha piros hó hull is akkor sem fogok elmenni''

A mai napom ezekből álltak az iskolában: A táblára egy elég csúnya szóval írták fel a nevem , a jegyzeteimet széttépték, a szekrényemet feltörték és legalább 1 kiló használt rágóval bekenték, bezártak a klotyóba és a táskámat a wc-be dobták.

A helyzethez képest elég nyugodtan kezeltem mindezt. Nem kezdtem el lángolni és nem emelkedtem a levegőbe.

A szobámban rajzolgattam, amikor valaki elkezdte dobálni kövel az ablakomat. Kinéztem.

Izabella volt az.

- Beengedsz? - kérdezte.

-Gyere! - vezettem fel a padlásra ,ahol Olivér is volt.

- Nagyon sajnálom, ami tegnap történt! De komolyan!

- Figyi! Megtörtént és túltettem magam rajta. Megbocsátok! - mosolyogtam rá kedvesen.

- Köszönöm! Azon agyaltam tegnap óta, hogy segitek neked legyőzni a bátyámat. Ismerem és tudom mik a gyenge pontjai. Segíthetek. Mit szólsz benne vagy?

Kicsit haboztam, de rábólintottam.

Beszélgettünk vagy 1 órát mikor felült Olivér és ezt kiabálta:

- Vigyázz Gréta!

Mi meg elmeséltük neki azokat az alkalmakat amikor ő ki volt ütve.

20.rész

- Gréta!! Ki ez a fiú az ágyadban?

Most komolyan, olyan jó én szeretett édesanyám éles hangjára ébredni! Kinyitottam a szemem és...Olivérrel találtam szembe magam. O-ó!!

Anya megfordult, gondolom keresett valamit, de mire visszafordult Olivérnek már nyoma sem volt. Szegény anya meg csak állt ott értetlenűl.
grin hangulatjel

- M...Mi ez? Az előbb még itt feküdt az ágyadban egy fiú!
- Fiú? Anya, nézz körbe! Nincs itt semmilyen fiú! - mosolyodtam el.
- De én láttam! Tisztán láttam, hogy ott feküdt melletted egy fiú!
Sóhajtottam eggyet.
- Figyelj, anya! Ha itt is lett volna egy fiú, képtelenség, hogy egy tized másodperc alatt eltűnik! - érveltem, mire elbizonytalanodott.
- Igazad van! Sajnálom kincsem! - és ezzel ki is ment a szobámból.
Huhh! Ezt megúsztam. Hála Olivér gyorsaságának!
smile hangulatjel

Végre hétvége van! Hosszú volt ez a hét!
Délután Olivér visszajött és elhívott sétálni. Olyan jó érzés volt kéz a kézben sétálni az emberek közt. A vámpír és az alakváltó. Hm... Valójában mi ősellenségek vagyunk, mégis egy pár.
- Na? Anyukád megnyugodott? - mosolygott Olivér.
- Ahha, elég könnyen túltette magát a dolgon!
- Öhm...valójában az a hülyegyerek, aki tegnap nekiszorított téged a falnak, mit akar tőled? - kérdezte.
Igazából már vártam, hogy mikor kérdezi meg.
- Semmit, meg akarja keseríteni az életemet. Csak sajnos nem igazán megy neki! - vigyorogtam önelégűlten.
- Ha megint bántani próbál, csak suttognod kell a nevemet, és már ott is leszek! - kacsintott majs, szorosan átölelt.
Azt hittem, hogy ez a délután csak rólunk fog szólni, de tévedtem. Megjelent egy nemkívánatos személy. A boszorka! Az a bűn ronda boszorkány.
- Komolyan?! - vontam fel a szemöldökömet.
- Brendon nagyúr nagyon nagy jutalmat ajánl a te megölésedért! Nem foglak futni hagyni! - mondta azon a jellegzetes boszorkány hangján.
Ezek szerint, akkor most megint meg kell védenem magamat. Használtam az erőmet, és elég hamar megfutamodott a banya.
- Hé alakváltó! Elég jól használod már az erődet! - lökte meg a vállam Olivér.
- Hát, a sok gyakorlás meghozta a gyümölcsét! - mosolyogtam.
- Gréta?! - kiabálta valaki. Hátrafordultam és egy nagyon csinos, kb. 27 éves nő integetett felém. A fekete hajában vörös csíkok voltak, pont, mint nekem.
- Öhm...ismerjük egymást? - kérdeztem.
- A nagynénéd vagyok! A tűz erejét birtoklom! - felelte.
Hogy mi? A nénikém?
- Hogy hívnak?
- Izabella. Tudtommal neked is van valamilyen erőd.
- Igen, alakváltó vagyok! - feleltem büszkén.
Izabellának hirtelen megváltozott az arckifejezése, már nem volt kedves a mosolya, sőt már egyenesen vicsorgott. Azta. Ekkor megjelent Cleo. "Menekűlj Gréta, ő az ellenséged!!"
- Akkor mégsem a nagynéném? - kérdeztem Cleo-tól.
"De az, csak ő ellenség! Nem tudom, ez hogy lehet!"
Hú ezekszerint megint használnom kell az erőmet. Kezdem megszokni. Hát akkor lássuk ki a jobb, kedves nagynéném! wink hangulatjel

19.rész

Másnap reggel iskola előtt odajött hozzám Louis.

- Tegnap mit csináltál? - tette fel újra a kérdést.

- Közöd? - vontam fel a szemöldökömet.
- Elég nagy közöm van hozzá! - mondta , közben Becky is megjött.
- Már megmondtam: törödj a magad dolgával! Vagy éppen csőrözz a barátnőddel!
- Hé hé! Srácok hagyjátok abba!
- Te ebbe ne szólj bele! - mondtam neki, mire ő besértődött és elment.
- Most örülsz?!- kérdezte Louis.
- A legnagyobb mértékben! - feleltem majd elindultam a suliba.
Az iskolában egyre többen kezdtek beszólni nekem.
- Mit nézel? A csodára vársz, ami nálad soha nem jön? - röhögött egy lány.
- Igen, várom hogy szünj meg létezni, de sajnos még nem sikerült.
- Hé! Te lány vagy mi is vagy..!! - mondta egy zöld (?) hajú fiú.
- Esetleg ne hozzak neked egy hányós zacskót , nagyon zöld a fejed!
Szóval elég jól telt a napom!
Az órák után haza akartam menni de a kapuban valaki utamat állta... Zoli volt az. Tovább akartam menni de nem engedte.
- Mit akarsz? - kérdeztem unottan.
- Téged! - vigyorgott és odanyomott a falnak.
- Àlljál már le! Engedj el! - ordítottam rá.
Olyan mocskos gondolatai voltak hogy felül múlták a legvadabb és legrosszabb gondolataimat is!
Megakart csókolni de én lefejeltem őt. Majd a fejemet is odanyomta a falnak.
Csak ennyit tudtam kinyögni:
- O...Olivér! SEGÍTS!!!!!
Ekkor egy erős kéz ragadta meg a karom és húzott el Zolitól. Olivér volt az!!!
- Mit képzelsz?! Mit csinálsz a barátnőmmel?! - ordibálta rá.
Tényleg azt mondta hogy a barátnője vagyok? A barátnője vagyok!!!!!
- Nyugi van csak egy kicsit szórakoztam! - kacsintott rám.
- Perverz földönkívüli!
Ekkor Olivér neki esett Zolinak és ott ütötték egymást. Nem tehettem semmit. Nem tudtam. Nem is mertem.
Végül sikerült valahogy, elrángatnom Olivért, mert különváltak. Zolinak volt egy nagy lila monoklija a szeme alatt ,Olivérnek pedig lettek sebei.
- Jó hogy tudtad uralni a vámpírénedet. Gyere otthon lefertőtlenitem neked! - mondtam neki.
Olivér mentett meg engem! Kijelenthetem : SZERELMES VAGYOK.
Otthon lefertőtlenítettem neki a sebeit majd mind a ketten lefeküdtünk aludni.

18.rész

Komolyan! Brendon nagyúr hány "embert" fog még megbízni az én kivègzésemre? Előszö Edgárdot a feketeruhás vámpírt, aztán meg ezt a bűn ronda boszorkányt. Megáll az eszem!

Na mindegy.

Hazafele elgondolkoztam azon, hogy két srác is bejön nekem, de egyikkel sem vagyok együtt. Louis az elvan a kis szellem barátnőjével, Olivér meg....hát Olivér megkérte, hogy legyek a barátnője, de nemet mondtam. Miért is mondtam nemet?? Ahh...
frown hangulatjel
 Szerintem ezt már nem hozhatom rendbe. Habár még lehet, hogy igen. Olivérrel hazafele sétáltunk, de egyikünk se szólt egy szót se. A házunk előtt megálltunk. Benéztem az ablakomon a szobámba (nem volt nehéz, mivel a szobám ablaka pont az utcára néz), mire a lábam a földbe gyökerezett. L...Louis és...Becky...csókolóztak. Ezek szerint ember a szellemmel nem tud érintkezni, de szellem a szellemmel igen. Hm...ez nem jó!
- Gréta! Jól vagy? - kérdezte, de amint meglátta ő is azt, amit én, a vállamra tette a kezét. Az érintésétől megborzongtam. Ahhww... - Szerintem menjünk, sétáljunk egyet!
Bólintottam, majd elindultunk. Olivér egy totál ismeretlen helyre vitt. Miivel sötét volt, olyan sokat nem láttam.
- Hol vagyunk? - érdeklődtem.
- Egy barlangban. Kiskoromban ez volt az én menedékhelyem.
- Miért? - kerekedett ki a szemem.
Menedékhely? Lehet bántották kiskorában?
- Tudod én sem voltam egy amolyan minta gyerek. Tizenhárom testvérem volt és mind sok éven át láthatatlannak vélt. Én voltam a legkisebb. Sok sebbet ejtettem mindenkin, akivel épp voltam...tudod, az erőm miatt. Egylány sem akart velem lenni, de aztán jöttél te...
Ekkor elmosolyodtam, megragadtam a kezét és ezt sugtam a fülébe:
- Gyere menjünk innen! - erre rábólintott.
Elvitt vacsorázni majd hazakísért. A kapuban megkérdezte:
- Tudom hogy már kikosaraztál, de még lehet nálad esélyem? Lennél a barátnőm?
- Igen! - vigyorogtam majd közelebb jött hozzám és...és MEGCSÓKOLT!!!! Nagyon jó érzés volt! Mikor elköszöntünk egymástól bementem a szobámba ahol egy dühös arc fogadott.
- Hol voltál? - esett nekem Louis.
Most az neki nem tök mindegy?
- Valahol!
- Azzal az Olivér gyerekkel voltál, igaz? - tette csípőre a kezét, ami elég nevetségesen nézett ki!
grin hangulatjel

- És ha igen, akkor mi van?
- Tudod mit? Nem érdekel, hogy mit csinálsz! De egy kérdésre még válaszolj! Összejöttél vele?
- Igen, de mi vagy te? Az apám? - vontam fel a szemöldökömet. - Szerintem inkább foglalkozz a saját életeddel! - és ezzel lezártnak nyilvánítottam a vitát.
Furcsa módon, most nem hallottam meg a gondolatait...de szerintem jobb is.
Nem tudtam másra gondolni, csak Olivérre! Meg a csókra! Ahhhwwww.....
Azért csodálom, hogy anya nem hallja, hogy folyton beszélek. Meg hogy nem visz pszichológushoz, amiért suli után egyből bezárkozom a szobámba és beszélgetek Louis-szal, de persze anya Louis-t se nem hallja és se nem látja így azt hiheti, hogy magammal beszélgetek.

17.rész

- Szóval Becky! Ti régóta ismeritek egymást? - kérdeztem.

- Igen! Mikor még éltünk, akkor nagyon jól ismertük egymást! - nézett rá Louisra.

- Hogy ismerkedtetek meg?
- Amikor eggyik nap alakváltóként járőröztem, amikor éppen egy troll támadta meg Becky-t. Szóval megmentettem és utána elkezdtünk járni... - mondta Louis.
- Bocsi nem akarom, hogy részletezzétek! - mondtam, majd kisétáltam az ajtón. Ezt hallottam Louistól : ,,Most mi lelte? Mit csináltam? ''
Ahogy kiléptem, anyukám támadott le.
- Valami baj van Gréta? Sokat zárkodsz be szobádba. - kérdezte aggódva.
- Kamaszkor - legyintettem ráfogva a kamaszkorra.
Becky-nek el kellett mennie, majd mi négyen elmentünk gyakorolni. Louis, Olivér, Cleo és én.
- Jó kikészítettünk pár bábut a rétre. Az a feladat hogy el kell találnod őket. - mondta Olivér.
Tőlem kb.10 méterre volt az első bábú. Céloztam, lőttem majd lerepült a bábu feje. Hmm...jót tett, hogy Edgárd sokszor harcba hívott.

A suliban mint mindig, most is kerültek a diákok. Egyik szünetben Zoli hangját hallottam meg a sulirádióból :

-Jobb ha kerülitek a vöröske Grétát, mert bolond! Tegnap is magában beszélt'' - mondta.

Ezen nem nagyon lepődtem meg, mivel látott engem.

Az iskolai életem amúgy is romokban hever. Szóval mindegy, hogy mit mondanak rólam. Szünetben odajött hozzám Zoli:

- Na mivan kerülnek? - vigyorgott gúnyosan.

- Téged mit érdekel? Amúgy nem kéne a barátnőddel foglalkoznod? - kérdeztem.

- Miről beszélsz? Csak azért hívtam el randira hogy vesszetek össze. Megfogom keseríteni az életed!

- Azt majd meglátjuk! - mondtam vigyorogva,

majd elmentem onnan a következő órámra.

Otthon Louis várt.

- Ma nem érek rá mert más dolgom van... -motyogta.

- Becky? - vontam fel a szemöldökömet.

- Igen... És járunk... - bögte ki végül.

Mi a?! Ezt én hamarabb miért nem tudtam?! Nyugi Gréta nyugi Gréta. Semmi sem történt! Inkább örüljél neki !

- Oké! Menj el vele romantikázni! Mi a fenéért is foglalkoznál velem. Na de örülök nektek, de ha nem gond én mentem! Viszlát. - csaptam be magam után az ajtót.

A réten Cleo és Olivér már várt.

Olivérrel gyakoroltunk vagy úgy fél órát ,utána hazakísért. Cleo elkezdett morogni a hátunk mögött valamit látott..

Hátrafordultunk és megláttam egy boszorkányt. Borzasztóan nézett ki és a vörösen világító szemei pont felém néztek. Cleo ráugrott és elkezdett harcolni vele. A boszorkány sok sérüléssel de elmenekült.