10.rész

A kapuban egymásra néztünk. Persze, a tini filmekben ilyenkor az jön, hogy a srác szenvedélyesen megcsókolja a lány, akinek majd kiugrik a szíve a helyéről. Velünk nem ez történt. Olivér mosolyogva figyelt, és meghallottam egy újabb gondolatát: "Hmm, vajon most mire gondolhat? À, nem rám az biztos!" . Megint észbe kapott, hogy valószínűleg a privát gondolatait hallgatom le, ezért az arcszíne vörösre váltott. Elvigyorodtam. Olivér félmosolyra húzta a száját, majd megint meghallottam a gondolatait: "Örülök, hogy megismertelek alakváltó!"
- Én is örülök, hogy megismertelek kedves ellenség! - feleltem mosolyogva, mire halkan felnevetett.
- Szia Gréta! - és azzal el is tűnt, mint a kámfor. De tényleg! Az egyik pillanatban még itt állt velem szemben, a másikban viszont már nem volt sehol. Ah, vámpírok.
Amikor felmentem a szobámba, meglepetésemre Louis-t találtam ott, aki fel s alá járkált idegességében.
- Mégis mi a fenét kerestél te azzal a vámpírral? - rohant le.
Hmm, csak nem féltékeny?
- Képzeld, tegnap újra találkoztam a fekete ruhás vámpírral! Olivért akarta megverni, de megvédtem, újra legyőztem a fekete ruhást! - feleltem büszkén.
- Vagyis akkor te ezt az Olivért megmentetted, önzetlenül? - kérdezte Louis.
- Ja, miért? - néztem rá.
Válasz helyett elővette a könyvet, majd fellapozta. Nem értettem most mit csinál.
- Jószívűség egyenlő a tűz erejével! - olvasta fel a könyvből.
Àhhh...akkor most megszereztem a tűz erejét? Megfogtam egy papírlapot, felemeltem a kezem és....husss a papírlap szénné égett. Wow! Már van két erőm is. Ez de király! ""
"Ahhjj, most komolyan inkább azzal a vámpírral van, mint velem?" - hallottam Louis gondolatait. Na jó! Hogy lehet a gondolatolvasást kontrollálni? Folyton zavarba jövök, ha meghallom az emberek privát gondolatait. Azok nem rám tartoznak!
Azért annak, hogy bementem abba a kastélyba, nagyon örülök.
1. Megtudtam, hogy milyen belülről.
2. Megismertem Louis-t, aki irtó helyes, de akkor is! Ő szellem! Még ha van is egy kis esély arra, hogy vissza változzon élő emberré, nem biztos, hogy ugyanúgy érez irántam, mint én iránta. Bár amit az előbb hallottam....
3. Kiderült, hogy képességeim vannak, és hogy valami "lény" vagyok, méghozzá alakváltó!

9.rész

Nem emlékszem semmire, csak arra, hogy összeestem, onnantól semmi. Arra ébredtem, hogy iszonyatosan fáj a fejem. Kinyitottam a szemem, mire a helyes vámpírsráccal, jobban mondva a gyönyörű szemeivel, találtam szembe magam. Jó azért egy icipicit megijedtem, de csak azért, mert nem számítottam rá, hogy amint kinyitom a szemem a sráccal találom szembe magam.
Felültem és körbe néztem. Most vettem csak észre, hogy egy tök idegen szobában vagyok. - Jól vagy? - kérdezte a srác.
- Ühüm, bár a fejem iszonyatosan fáj! - kaptam a fejemhez. - Amúgy hol vagyok?
- Nálam! - felelte a srác.
Elpirultam a gondolatra, hogy egy nagyon helyes srác szobájában vagyok.
- Khm... Amúgy Olivér vagyok! - mutatkozott be. Végre! Már elég uncsi volt simán a "helyes vámpírsrác" - nak hívni. Olivér...
Ekkor hirtelen eszembe jutott anya. Basszus! Biztos már égen-földön keresett. Még az is lehet, hogy a zsarukat is hívta. Elkezdtem keresni a telefonomat, de Olivér megfogta a kezemet. Az érintésétől az arcszínem vörössé váltott. Ekkor meghallottam a gondolatát: "Milyen aranyos, amikor így elpirul!"
Erre elmosolyodtam. Aranyos vagyok!!! ""Persze Olivér, észbe kapott és elhúzta a kezét. Most rajta volt a sor, hogy elpiruljon. ""
- Ezt hallottad, ugye? - kérdezte mosolyogva.
- Mit? Azt, hogy aranyos vagyok? - vigyorogtam. - Nem, nem hallottam! - mondtam komolyan, mire Olivér felnevetett.
- Amúgy nyugi, írtam anyukádnak sms-t! - fura, mintha kitalálta volna a gondolataimat. Jajj, remélem ő nem gondolatolvasó!
- Mit?
- Mondtam neki, hogy egy barátnődnél alszol! - magyarázta.
- Erre mit irt vissza? - érdeklődtem.
- Hogy: és mi van a kenyérrel? - mondta, mire egyszerre tört ki belőlünk a nevetés.
- Èhs erreh mit irtáhl vissza? - kapkodtam a levegőt nevetés közben.
- Hogy úgy elmerültetek a beszélgetésben, hogy elfelejtetted, mire azt írta vissza, hogy rád nem lehet bízni semmit! - mondta.
Beszélgettünk még egy keveset, majd közöltem Olivérrel, hogy mennem kéne haza.
- Elkísérlek! - állt fel.
Szóval, akkor ketten indultunk e. Sokat beszélgettünk út közben. Nagyon bejön nekem Olivér...talán nála még esélyem is van!

8.rész

A könyvben egy új oldal jelent meg, ahol leírják az amiták történetét...
Az amiták réges-régen éltek. Ők voltak az első alakváltók. Békében éltek és mind az 5 elemet ( tűz ,víz, jég, levegő, föld) elsajátították. Egyszer rátámadtak a vámpírok. Megölték a vezért és így a nép szétszóródott. De a mai napig is vannak akik leszármazottai a törzsnek. Nekik kell ( pontosabban nekem) megvédeniük a földet Brendon vámpír királytól. Viszont ehhez el kell sajátítaniuk az öt elemet.
felvetődött bennem a a kérdés, hogy: Mégis hogyan kell elsajátítani?
A válasz a könyvben folytatódott:
Tesztek lesznek hogy biztos méltó leszek- e rá:
" -tűz = jószívűség
- jég = bizalom
- föld = őszínteség
- víz = kedvesség
Ha ezeket teljesíted, akkor méltó lehetsz rá, hogy megküzdhess Brendon királlyal!" - állt a könyv rejtett oldalán.
Louis-szal azon kezdtünk el kattogni, hogy, hogyan fogok átjutni a teszteken.
Éjfélig olvastuk a könyvet majd elaludtunk. Álmomban meglátogatott egy kék sárkány és figyelmeztetett , hogy vigyázzak magamra mert szörnyek leselkednek rám. Hú, kék sárkány. Egyszerre volt ez az álom nevetséges és nyugtalanító. De azért egy kérdés felvetődött bennem: Miért pont én?
Az erőmet (még mindig nehezen hiszem el, hogy egy alakváltó vagyok) a suliban mindig féken tartom, bár nagyon nehezen, mivel a Zolival történt incidens után nagyon sokan bántanak, ugyanakkor sokan félnek is tőlem. Vigyázok, nehogy valaki rájöjjön arra, hogy valamiféle lény vagyok.Féltem. Féltem hogy ha megtudják, akkor ki fognak rekeszteni.
Már egy hete hogy gyakorlom a levegő erőmet. És a jó hír az hogy megszereztük a második összetevőt a kotyvalékhoz, a tevenyelvet. Elég nehéz volt megszerezni ,de sikerült.
Azóta is az az álom cikázott előttem. Hogy hogy veszélyben vagyok? Nem értem.
Este anya megkért, hogy mennyek el a közeli kisboltba kenyérért. Mivel még mindig szobafogságban vagyok és szeretném anyát meglágyítani, mondtam hogy szívesen elmegyek.
Amikor már hazafele mentem, megint rám talált az a fekete ruhás vámpír, mármint pontosabban nem vett észre, mert épp egy fiatal vámpírsrácra támadt. Az erőm segítségével, sikerült megint legyőznöm, annak ellenére hogy erősen vérzett a karom és az oldalam. A szám se nézett ki túl jól.
- Jól vagy? Tudom hogy az ellenséged vagyok(vámpír) csak muszáj volt tennem valamit! - mosolyogtam rá.
- Igen jól vagyok. Köszönöm! - pirult el majd összeesett.
Valamit tennem kell!! Gyorsan elővettem a kenyeret amit vettem és beáztattam a saját vérembe( tudom hogy ez undorító de a srác rászorult.) , majd odaadtam neki. Meg kell jegyeznem hogy még összeverve is nagyon helyes volt a fiú "" Kis idő múlva jobban is lett. Belém egy erős fuvallat csapott meg és nagyon erősen kezdett el szúrni a mellkasom. Összerogytam és elveszítettem az eszméletemet...

7.rész

Megfordultam, hogy elinduljak haza, de az utamat egy fekete ruhás alak állta el. Próbáltam kikerülni de hiába. Ha jobbra léptem ő is jobbra lépet ha balra akkor ő is balra.
- Elnézést uram! - kerültem volna ki jobbra hogy eltűnjek.
- Sehova sem mész alakváltó! Már 17 éve vadászom alakváltókra, de úgy látszik te vagy az utolsó - hörgött. Az arcát nem láttam, mert csuklya volt rajta.
- M...mi?! Alakváltó?" Fogalmam sincs miről is beszél! - dadogtam.
- Ne hazudj! Pontosan tudod hogy kik és mik azok az alakváltók. Most végzek veled és így megkapom az erődet!
Mi a ?! A...az erőmet?
Nem tudtam tovább gondolkozni, mivel elővette a jobb oldalán rejtőző kardot ( hahó 21.század! Hol vagy?) és felém suhintotta.
Az arcom elé emeltem a kezem védekezés képen, de ekkor egy erős fuvallat csapta oda a falhoz az embert. Embert?! Ekkor láttam meg hogy nem is ember hanem vámpír! Láttam az agyarait!! Felkelt és újra támadni készült, de én ismét felemeltem a kezem, mire hatalmas szélvihar lett. Lehetséges hogy...? Igen az én erőm a levegő. A vámpír pedig egy vaskonténernek csapódott. Kihasználva a lehetőséget, gyorsan eliszkoltam a sikátorból.
Otthon anya gyrost készített. Nyami! ""
Felmentem a szobámba és elő vettem a könyvet.
Louis olyan ijesztően dugta át az ajtón keresztül (!) a fejét hogy felsikoltottam.
- Nyugi! Csak én vagyok! Történt valami? - mondta aggódva, miközben leült mellém. Én pedig elmeséltem neki a mai napomat. Láttam rajta, hogy nem nagyon lepődött meg, csak tudnám hogy miért nem.
- Akkor mutasd meg! - húzta félmosolyra a száját, majd elolvadtam ott helyben tőle.
A szoba túlsó végében volt az asztalom. Felemeltem a kezem és erősen koncentráltam, majd... nem történt semmi.
- Ezt nem értem! - nyafogtam.
Elkezdtem másik pozicióba emeltem a kezem és nagy szelet keltettem és az asztalom, a székem és a vázám a polcról leesett a könyveimmel együtt. Upsz! Odafordultam Louis-hoz, de ő csak ennyit mondott:
- Tudtam!!!!!!
- Mégis mit? - kíváncsiskodtam.
- Te tényleg egy alakváltó vagy! Ami azt foglalja magába, hogy nagyon erős vagy, látsz olyanokat, amit egy normális ember nem lát, gondolatolvasó is vagy és a szél erő is benned van! Ezen kívül még árnnyá is tudsz változni!
Megdöbbentem és közben örültem is.
- És én anno alakváltó voltam - folytatta - de ha visszakapom az emberi alakomat, újra alakváltó lehetek!! - mosolygott.
Ekkor a könyv fényleni kezdett...

6.rész

Szerencsére a tanár nem jött utánam. Még csak az kéne! Hah, még hogy mutáns vagyok...! Mondja ezt az, aki úgy néz ki , mint a Notredámi toronyőr. Pff... A folyosón elgondolkodtam.
- Most már nagyon fura dolgok történnek velem. Látok olyasmit amit egyáltalán nem kéne, borzasztóan erős és gondolatolvasó is vagyok. - gondoltam magamban.
Vége lett az óráimnak (huh!) így elindultam hazafele. Persze egész úton kattogott az agyam. Mi történik velem?? Ez az egész akkor kezdődött, amikor bementem abba a kastélyba...talán mégis valamilyen természetfeletti erők vannak ott bent. Lehet azért láttam Louis-t is, de...még mindig nem értem azt, hogy akkor Anna és Kriszti miért nem látta? Valami nagy gond lehet velem... Épp egy sötét utcán sétáltam, amikor valaki a nevemet suttogta...brrr, még a hideg is kirázott a hangtól. Louis most nem volt velem.
- Gréta, Gréta! - szólongatott alig hallhatóan valaki. Jézusom! Vajon ki lehet az? És honnan tudja a nevemet??!?
Gondolkozás nélkül a hang irányába kezdtem elindulni. A félelmemnél (mint mindig "" ) megint erősebb volt a kíváncsiságom. Beljebb mentem míg egy sikátorhoz nem értem. Minden sötét volt és hátborzongató. Persze nagyon féltem, de kíváncsi vagyok! Ebben a pillanatban nekifutott a lábamnak egy jó dagadt és randa patkány...nagyon hasonlított arra a srácra, aki mutánsnak nevezett. "" Még mindig nem értem, hogy, hogy voltam fizikailag képes akkorát ütni Zoliba, hogy ő szó szerint elrepült. Mondjuk ha jobban belegondolok...megérdemelte. Huh...pár nap múlva megint telihold lesz. Azért nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy az a trutyis kotyvalék , amit az összetevőkből kell majd összekotyvasztanom, tényleg élő embert csinál-e Louis-ból. Remélem akkor tudunk.majd beszélni, arról, hogy ezután mi lesz velünk... Ekkor nagyon furcsa szagra lettem figyelmes. Olyan volt mint a hagyma mézbe mártva. Brr...

5.rész

...megcsókolt! ZOLI!! Na ne má'! Komolyan azt hiszi, hogy bármit megtehet? Annyira feldúlt lettem, hogy ököllel bevertem neki egyet, mire Zoli repült pár métert.
- Ez fura! - gondoltam magamban.
Louis ezt az egészet végignézte, a döbbenettől pedig tátva maradt a szája.
- Furcsa dolgok történnek velem mostanság! - állapítottam meg magamban.
Körbenéztem. Mindenki döbbenten/gyűlőlködve meredt rám. Nem bírtam tovább...elszaladtam.
Este Louis nem hozta szóba a minap történteket, csak olvasgattuk a könyvet. Egyszer csak lépteket hallottam a szobám felé. Gyorsan a párnám alá rejtettem a könyvet.
- Grétaa! Most mesélte az osztályfőnököd, hogy megütöttél egy ártatlan srácot! - ordította anya mérgesen.
- Ártatlan?! De anya, hisz akaratom ellenére megcsókolt! - hitetlenkedtem.
- Nem érdekel! Akkor sem kellett volna megütnöd! Két hét szobafogság! - mondta, majd elindult kifele.
- De anyaa!!! - kiáltottam utána, de hiába.
Két hét szobafogság! Ez nem lehet! Ma van telihold! Nincs más választásom...ki kell szöknöm!
Amikor anya elaludt, kimásztam az ablakomon (még jó, hogy nem emeletes a házunk) és Louis-szal elmentünk a közeli tóhoz. Tudom, hogy undorítók az összetevők, de Louis-ért bármit megteszek!
Na szóval megszereztem az első összetevőt (a béka ürüléket), majd gyorsan visszasiettem a szobámba.
Másnap, amikor bementem a suliba, mindenki szúrós szemmel méregetett. Az egyik órán a hátam mögött meghallottam valamit, ami így hangzott:
- Ez tuti, hogy egy mutáns!
Ebből elég! Hátrafordultam és visszaszóltam a srácnak.
- Nem vagyok mutáns! Ha valakit mutánsnak kéne nevezni, akkor nyugodtan nézz csak tükörbe!!
A srác hátrahőkölt, és védekezően felemelte mindkét kezét.
- Nyugi van! Nem szóltam!
Ekkor jöttem rá, hogy gondolatolvasó is vagyok. Ahogy erre rájöttem, hangos zsivaj keletkezett a teremben, pedig senki se szólalt meg. Hallottam , hogy mit gondolnak rólam, ami meg kell hogy mondjam, nem volt túl kellemes. Nem bírtam tovább, kirohantam a folyosóra.

4.rész

Louis rászokott arra, hogy bejön velem suliba. Igazából nekem nincs is ellenemre, csak mivan, ha Louis kérdez tőlem valami és válaszolok, mire hülyének fognak tartani, hogy a levegővel beszélgetek. Na de nindegy, mondtam Louis-nak, hogy csak akkor kérdezzen, ha nincs a közelemben senki. Egyik nap az osztállyal elmentünk kirándulni egy erdőbe. Persze Louis is velünk tartott. "" Az erdőben, ahogy sétálgattunk egyszer csak szédűlni kezdtem és a fejem is fájt. Hirtelen lecsukódott a szemem és egy barlangot láttam magam előtt, de csak pár pillanatra. Olyasmi volt ez az egész, mint egy látomás. Gondolkodás nélkül elindultam a barlang felé. Louis jött utánam. Amikor odaértünk, összenéztünk. A barlang legmélye felé sétálva megpillantottam egy polcot, amin egy vasta könyv volt, de az sajnos kulcsra volt zárva... Mint egy napló.  Tegnap Louis adott nekem egy nyakláncot, amin egy kulcs volt. Akkor nem értettem, hogy mièrt adta nekem, de most már azt hiszem sejtem. A kulcs pont beleillett a zárba. Kinyitottam és elkezdtem olvasni, de semmit sem értettem belőle, mert tök idegen nyelven volt. Aztán elkezdett fényleni a nyakláncom, nem a kulcs, hanem a lànc. Egyre csak fénylett, míg végűl vakító fénysugár töltötte be az egész barlangot. Jó bevallom, egy kicsit megijedtem. - Szerintem mennyünk! Hozd a könyvet is! - szólt Louis, majd kimentünk a barlangból. Az osztályom már mindenhol keresett engem. Amikor megtaláltak, az ofőm nagyon mérges volt, de láttam rajta, hogy azért meg is könnyebbűlt. Otthon Louis-szal újra felnyitottuk a könyvet. Boszorkányokról, trollokról, ogrékről, vámpírokról és... szellemekről olvastam (a nyaklànc segítségével el tudtam olvasni az idegen szöveget). Találtam benne egy olyan oldalt, amin volt egy ilyen bejegyzès: "Hogyan legyen egy szellem újra ember". Csak éppen valamilyen undorító löttyöt kellett hozzá összekotyvasztani, ezekből az összetevőkből: - béka ürülék; - tevenyelv; - 1 denevérnek mindkét szárnya; - sárgarépa. Ez nem is lenne nehéz, ha a könyv nem írná még ezt is: "Minden egyes összetevőt egyenként kell megszerezni, csakis telihold idejèn!". - Holnap lesz telihold! - mondta Louis. Másnap valaki átölelt hátúlról.Hátrafordiltam és...

3.rész

- Ó, èrtem! Figyelj, Louis! Én hogyhogy látlak? Anna és Kriszti nem lát tèged! Én ezt nem értem! - értetlenkedtem. Louis elgondolkodott. - Grétaa!! Ha nem jössz, akkor mi kimegyünk! A bejáratnál fogunk várni! - közölték velem kiabálva a lànyok. - Okéé! - kiabàltam vissza, majd visszafordultam Louis felé. - Talàn nagyon régi rokonok vagyunk... Vagy nem tudom. Lehet, hogy szimplán csak egy átlag feletti, különleges lány vagy! - mondta mosolyogva, mire elöntötte az arcomat a pír. WOW, egy helyes szellemsrác flörtöl velem. Erre nem tudtam mit mondani, csak a korhadt padlót bámultam.  Egy jó félórát tuti beszélgettünk, majd elköszöntem tőle, mert mennem kellett. - Nah, akkor szia! Holnap suli után ha gondolod, beugorhatok egy kicsit! - indultam kifelé. - Várni foglak! - kacsintott rám. Ahoz képest, hogy kb. 100 éve élt, eléggé képben van a 21.század viselkedésével. "" Intettem neki egy utolsót, majd kimentem. Kinnt a lányok már vártak rám. - Na végre! Mi tartott ennyi ideig? - meredt rám Kriszti. - Semmi! - legyintettem. Otthon kérdezősködtem ès kiderűlt, hogy nekünk nem voltak külföldi rokonaink, csak magyarok. Hmm... Akkor "egy átlag feletti, különleges làny vagyok".:) *màsnap a suliban* Amikor beértem a suliba, Zoli (egy srác aki mindenáron fel akar szedni) idekiáltott nekem. - Hé, cica! Délután nem megyünk el valahova nyomulni?  Komolyan, a srác azért mert helyes azt hiszi, hogy akkor ő itt valaki. Pedig egy bunkó paraszton kívűl senki. - Bocs, de illetéktelen senkikkel nem állok szóba és nem megyek sehova nyomulni! - válaszoltam rá sem nézve. Az udvaron többen "húú"- zn. Az egyik srác meglökte Zoli vállát. - Fúú, haver most jól beoltottak! De most komolyan! Egész nap, minden órán Louis járt a fejemben. Nagyon helyes, csak egy baj van...hogy szellem. Egy szellemmel hogy csókolózol, hogy öleled meg és hogy fogod meg a kezét? Ahj... Meg amúgy is, nem hiszem, hogy Louis-nak bejövök.

2.rész

2.rész *Találkozás a szellemsráccal* - Öhm.. Biztos, hogy fel akarsz menni... oda? - meredt rám Kriszti. Szegény nagyon be van rezelve, Annáról meg ne is beszéljünk! Hát igen. Ilyen betoji barátnőkkel áldott meg az élet. Kaptam 2 ijedős és horror rajongó csajt. Nem is bánom! - Miért ne? Csak a lépcsővel kell vigyàzni! - vontam neg a vállam.  Már indultunk volna felfele, amikr nyikorogva kinyílt a bejárati ajtó. Hátrafordultam, de nem volt ott senki. - Jézusom! Itt tényleg szellemek vannak! - mondta Anna holtsápadt arccal. - Hát még az sem kizàrt! - közöltem velük, mire mindketten a félelemtől kikerekedett szemekkel bámultak rám. - Most mi van? A szellem az emberben is megvan. Lehet, hogy azok akik itt éltek még nagyon régen, itt halltak meg és a lelkük nem jutott el a túlvilágra, hanem itt rekedtek lennt, a mi világunkban! - magyaráztam, miközben felfele mentünk a lépcsőn, ami időnként megreccsent alattunk. Remélem azért nem fog beszakadni. Az emeleten még sötétebb volt, mint lennt. Sok szoba volt, de némelyikben a padlózat már be volt szakadva.Néha-nèha elszaladt előttünk egy egér. - Brr... olyan hátborzongató ez a hely! Nem mehetnénk vissza? - tett egy kísérletet Anna. - Csitt! Ne rinyáljatok már! - szóltam rájuk. Beléptünk egy kus szobába, aminek az ajtajára egy név volt kiírva: Louis. Feltehetően külföldi család élhetett ebben a kastélyban. Itt a padlózat elég jó állapotban volt még. Hirtelen hűvös szellő csapta meg az arcomat. Mintha elsuhant volna itt valami. Elméletileg a szellemeket mi nem látjuk , de ők látnak minket. Körbenéztem a szobában. A sarokban megakadt a szemem valamin, jobban mondva valakin. Egy barna hajú srác ült a sarokban, felhúzott térdeire hajtva a fejét, így az arcát nem láttam. Közelebb mentem , de meg se moccant. Már szinte mellette álltam, amikor hirtelen fölkapta a fejét. Olyan hirtelen tette ezt a mozdulatot, hogy felsikoltottam. - Gréti! Mi történt? - hallottam meg egyből Krisztit. - Ti nem látjátok? - mutattam a srácra. - Mit kéne látnunk? Nem látunk mást csak pókhálókat! - felelte Anna.  Hmm, ez nagyon furcsa. Visszafordultam a srác felé, aki engem bámult. A szemei vörösek voltak, az arca pedig hófehér. Kinyújtotta a kezét, mire én megfogtam. Mármint meg akartam fogni, de a kezem átsuhabt az övén ès elmosódott a karja. Döbbenten pillantottam rá. Most már teljesen biztos, hogy egy szellembe botlottam.. de akkor miért látom?  - Sz...Szia! - nyögtem ki egy köszönés félét. - Miért jöttél ide? - suttogta alig hallhatóan. Meglepődtem, mivel a kinti táblán egy külföldi srác neve volt... ő mégis magy - Kivàncsi voltam, hogy milyen ez a kastély belülről. - magyaráztam. - Te biztos Louis vagy! Engem Grétának hívnak! - mutatkoztam be kedvesen. A srác annyi idős lehet, mint én (15), és nem is csúnya, ami azt illeti elég jóképű. - Több; mint 100 éve nem járt itt senki. Miért vagy kiváncsi egy ilyen öreg kastélyra? - meredt rám értetlenül. Időközben fölállt, kb. fél fejjel magasabb nálam. - Mindig is szerettem az ilyen helyeket. Van bennük valami természetfeletti. Amugy hogyan lettél szellem? - kèrdeztem. - Száz évvel ezelőtt a családom elköltözött innen, engem viszon nem vittek magukkal. Sose szerettek, így velem végeztek és itt hagytak. A lelkemnek nem sikerült eljutnia a túlvilágra. Azóta kuksolok itt. - mondta. - Gréti! Kivel Furcsa. Ők miért nem látják Louist, és én miért látom? Ez elég különös! Ezen kívűl mèg 2 részt tervezek... legyen töb vagy elég ennyi? Lécci irjatok véleményt kommentben!

#‎A‬ szellemkastély#

#‎A‬
szellemkastély#

Már kicsi korom óta érdekel, hogy milyen lehet az a kastély belülről. Sokszor be akartam menni, de nem mertem, ahogy a barátaim se. Sok sztorit hallottam már erről a kastélyról. A falubeliek "szellemkastélynak" hívják. A suliban vannak akik totál dinkának néznek, amiért én elhiszem ezt a sok zagyvaságot, de szerintem ebben a kastélyban van valami.. Hogy is mondjam, természet feletti. Már vagy száz ève üresen áll és elég hátborzongatò látvànyt nyújt, főleg este. Brr.. Ma elterveztem, hogy akkor is bemegyek, még akkor is ha Kriszti meg Anna nem tart velem. Ők annyi horrort néznek, hogy képtelenek a kastély 10 méteres körzetèben nyugodtak maradni. Jó bevallom én is be vagyok tojva, de a kiváncsiságom sokkal erősebb, mint a félelmem.
Itt állok a kastély korhadt fa ajtaja előtt.
- Jól meggondoltad te ezt az egészet? - meredt rám Kriszti.
- Igen! - feleltem határozottan.- Olyan règóta várok arra, hogy megtudjam mi is van ebben az elhagyatott kastélyban, hogy muszáj bemennem! Még választhattok, jöttök ti is vagy itt fogtok ácsorogni? - pillantottam rájuk.
- Én maradok! - vágta rá kapásból Anna. Hmm... Gondoltam.
- Èn megyek veled! Azért mégsem hagyhatlak egyedül bemenni ebbe a ... Félelmetes.. És baromira ilyesztő kastélyba! - kerekedett felül a félelmén Kriszti.
Anna habozott pár másodperci, majd beadta ő is a derekát. Vonakodva bár de beadta ő is.
Az ajtó hangosan nyikorogva nyílt ki, bent sötét volt, ami még ilyesztőbbé tette ezt a helyet. Mindenhol pókhálóba botlunk. Pfúj.. Utálom a pókokat. Egy kis sarokban megpillantottam két vörösen világító pontot. Na jó, lehet en vagyok a hülye de tökre hasonlított egy vérfarkas vagy egy vámpír szemeire. Szinte hallottam, Kriszti és Anna heves szívdobogását. Gondoltam megviccelem egy kicsit őket. Kinyújtottam a karom és a másik oldalukat megböködtem. Erre persze mind egyszerre visítottak fel.
- Mi ez? Jaj valami hozzám ért! - forgolódott ijedten Anna.
- Ahj ne hülyéskedjetek már! Inkább nézzük meg, hogy mi lehet ott fönt!.- mutattam az emeletre. A lépcső elég veszélyesnek tűnt, de még ez sem tántorított el!