2.rész

2.rész *Találkozás a szellemsráccal* - Öhm.. Biztos, hogy fel akarsz menni... oda? - meredt rám Kriszti. Szegény nagyon be van rezelve, Annáról meg ne is beszéljünk! Hát igen. Ilyen betoji barátnőkkel áldott meg az élet. Kaptam 2 ijedős és horror rajongó csajt. Nem is bánom! - Miért ne? Csak a lépcsővel kell vigyàzni! - vontam neg a vállam.  Már indultunk volna felfele, amikr nyikorogva kinyílt a bejárati ajtó. Hátrafordultam, de nem volt ott senki. - Jézusom! Itt tényleg szellemek vannak! - mondta Anna holtsápadt arccal. - Hát még az sem kizàrt! - közöltem velük, mire mindketten a félelemtől kikerekedett szemekkel bámultak rám. - Most mi van? A szellem az emberben is megvan. Lehet, hogy azok akik itt éltek még nagyon régen, itt halltak meg és a lelkük nem jutott el a túlvilágra, hanem itt rekedtek lennt, a mi világunkban! - magyaráztam, miközben felfele mentünk a lépcsőn, ami időnként megreccsent alattunk. Remélem azért nem fog beszakadni. Az emeleten még sötétebb volt, mint lennt. Sok szoba volt, de némelyikben a padlózat már be volt szakadva.Néha-nèha elszaladt előttünk egy egér. - Brr... olyan hátborzongató ez a hely! Nem mehetnénk vissza? - tett egy kísérletet Anna. - Csitt! Ne rinyáljatok már! - szóltam rájuk. Beléptünk egy kus szobába, aminek az ajtajára egy név volt kiírva: Louis. Feltehetően külföldi család élhetett ebben a kastélyban. Itt a padlózat elég jó állapotban volt még. Hirtelen hűvös szellő csapta meg az arcomat. Mintha elsuhant volna itt valami. Elméletileg a szellemeket mi nem látjuk , de ők látnak minket. Körbenéztem a szobában. A sarokban megakadt a szemem valamin, jobban mondva valakin. Egy barna hajú srác ült a sarokban, felhúzott térdeire hajtva a fejét, így az arcát nem láttam. Közelebb mentem , de meg se moccant. Már szinte mellette álltam, amikor hirtelen fölkapta a fejét. Olyan hirtelen tette ezt a mozdulatot, hogy felsikoltottam. - Gréti! Mi történt? - hallottam meg egyből Krisztit. - Ti nem látjátok? - mutattam a srácra. - Mit kéne látnunk? Nem látunk mást csak pókhálókat! - felelte Anna.  Hmm, ez nagyon furcsa. Visszafordultam a srác felé, aki engem bámult. A szemei vörösek voltak, az arca pedig hófehér. Kinyújtotta a kezét, mire én megfogtam. Mármint meg akartam fogni, de a kezem átsuhabt az övén ès elmosódott a karja. Döbbenten pillantottam rá. Most már teljesen biztos, hogy egy szellembe botlottam.. de akkor miért látom?  - Sz...Szia! - nyögtem ki egy köszönés félét. - Miért jöttél ide? - suttogta alig hallhatóan. Meglepődtem, mivel a kinti táblán egy külföldi srác neve volt... ő mégis magy - Kivàncsi voltam, hogy milyen ez a kastély belülről. - magyaráztam. - Te biztos Louis vagy! Engem Grétának hívnak! - mutatkoztam be kedvesen. A srác annyi idős lehet, mint én (15), és nem is csúnya, ami azt illeti elég jóképű. - Több; mint 100 éve nem járt itt senki. Miért vagy kiváncsi egy ilyen öreg kastélyra? - meredt rám értetlenül. Időközben fölállt, kb. fél fejjel magasabb nálam. - Mindig is szerettem az ilyen helyeket. Van bennük valami természetfeletti. Amugy hogyan lettél szellem? - kèrdeztem. - Száz évvel ezelőtt a családom elköltözött innen, engem viszon nem vittek magukkal. Sose szerettek, így velem végeztek és itt hagytak. A lelkemnek nem sikerült eljutnia a túlvilágra. Azóta kuksolok itt. - mondta. - Gréti! Kivel Furcsa. Ők miért nem látják Louist, és én miért látom? Ez elég különös! Ezen kívűl mèg 2 részt tervezek... legyen töb vagy elég ennyi? Lécci irjatok véleményt kommentben!