23.rész

Már eltelt két hét, de semmi sem változott. A suliban ugyanúgy kirekesztenek és bunkóznak velem, mire én ugyanúgy nem veszek tudomást róluk. Na jó, talán van pár személy, aki felnéz rám, de azon kívűl semmi. Louis, amióta visszament a kastélyba, egyszer sem volt nálam, még csak nem is találkoztam vele, ellenben Becky-vel, akivel minden este dumálunk. Egész jó fej a csaj!
smile hangulatjel
 Egyik este, amolyan csajos este volt. A tini filmekben ilyenkor a lányok befestik egymás körmét, kibeszélik a suli legdögösebb pasiját. Nem, mi nem ezt tettük (meg amúgy is! Hogy fested be egy szellem körmét?), helyette Louis-ról beszéltünk. Én, jobban mondva ez a "varázsital" segíthet rajtuk, ehez viszont rám van szükségük. Szóval békaürülék, tevenyelv: pipa! Kell még a denevérszárny meg a sárgarépa. De telihold az holnap lesz. Csak azt nem tudom, hogy hogyan szerezzem meg a denevérnek a szárnyát! Mondjuk ha a tevenyelvet megszereztem, akkor ez is menni fog.

- Gréta, te vagy az utólsó esélyünk! Másként nem maradhatunk itt a földön! - sóhajtott egy hatalmasat Becky.

- Ezt hogy érted? - ráncoltam a szemöldökömet. Mi az, hogy másként nem maradhatnak a földön?

- Hát kaptunk száz évet arra, hogy visszaváltozzunk emberré és ha nem sikerűl, akkor...akkor örökre eltűnünk! - magyarázta.

Hú! Akkor most ha nem sikerűl nekik visszaváltozniuk, akkor soha nem fogom látni őket? Nem ezt nem engedhetem.

Másnap este telihold volt, és mivel a környéken a denevérek túl szaporodtak, így nem volt nehéz megfogni egyet.

Otthon van egy jól zárható hűtőtáska, abba gyűjtöm az összetevőket.

A parkban vártam Olivért, mert megbeszéltük, hogy elmegyünk valahová, amikor valaki megragadott hátulról. Iszonyatos fájdalat éreztem az oldalamon. Odapillantottam és láttam, hogy csupa vér minden. Nem volt elég annak a valakinek, hogy oldalbaszúrt, de még fel is lökött, mire én a földön kötöttem ki. Felnéztem de csak egy homályos alakot láttam. Ebben a pillanatban megjelent mégvalaki is: Olivér. Rövid időn belűl Cleo is megérkezett. Csak egy valakit nem ismertem fel: a támadómat.

Már alig volt erőm, és a látásom is elhomályosult. Már azon gondolkodtam, hogy még csak 15 éves vagyok, alig ízlelhettem meg az életet. Végre van egy pasim és kétt szellem haverom. Nem halhatok meg ilyen fiatalon; előttem van még az egész èlet. Ebben a percben bevillant előttem egy kép, az volt , amikor Izabella hasba szúrta Olivért és én az erőmmel meggyógyítottam. Ha Olivért meg tudtam gyógyítani, akkor valószínüleg magamat is. Felemeltem a kezem, ami elkezdett kéken világítani. Rátettem az oldalamra a kezem, mire...a seb eltűnt én pedig erősebbnek érzetem magam, mint eddig valaha. A levegő erőmmel felálltam, majd egy erős széllökéssel a földre kényszerítettem a támadómat, aki nem volt más, mint az a csúf boszorkány. Amikor Olivér meglátott, elmosolyodott.

Valaki mögöttünk elkezdett lassan tapsolni. Megfordultam és nem mással találtam szembe magam, mint Brendon nagyúrral.

- Úgy látom alábecsűltünk, alakváltó! - mondta mély hangon. - Rád küldtem a két legjobb emberemet, de te könnyen elbánsz velük!

- Jajj drága nagybátyám! Soha nem fogod feladni, hogy megölesd az unokahúgodat, igaz? - kérdeztem vigyorogva. Brendon nagyon meglepődött

- Nagybátty? Unokahúg? Micsoda?

- Jól hallottad! Még a múltkor találkoztam Izabellával, aki apám húga, és ő megélt rólad! Tőle tudtam meg, hogy mi rokonok vagyunk!

Nagyon összezavarodott, amit Olivérrel ki is használtunk és elhúztuk a csíkot. Azért arra kíváncsi vagyok, így, hogy megtudta azt, hogy az unokahúga vagyok, még mindig meg akar e öletni!l